V. kerület, Falk Miksa utca 4.

A német megszállócsapatokkal érkezett Budapestre különleges megbízással Kurt A. Becher SS-Obersturmbannführer (alezredes), Himmler gazdasági tanácsadója, majd magyarországi gazdasági megbízottja. Feladata – együttműködve a deportálást felügyelő Eichmannal – elsősorban a magyar zsidóság értékeinek (vállalatok, árukészletek, jelentősebb vagyontárgyak, pénztartalékok, stb.) megszerzése a hitleri Birodalom számára. Becher legnagyobb eredménye a hatalmas értékű Weiss Manfréd gyáróriás megszerzése volt. Összegyűjtötték a mozdítható értékeket is, majd kiszállították az országból. Ennek egyik – bizonyára a legkisebb értéket képviselő, de a német lakosság hangulatát valószínűleg pozitívan befolyásoló – ága volt a jobb élelmiszer és ruházati ellátás biztosítása 1944. karácsonyára.

A kiszállítandó áruk összegyűjtésére (a bezárt zsidó üzletek és ipari műhelyek raktáraiból) és egyes alapanyagok feldolgozására késztermékké, zsidó munkaerőt használtak. E célra raktárakat és műhelyeket valószínűleg már 1944. áprilistól felállítottak. Szálasi hatalomra jutása után, valamikor október végén összegyűjtöttek budapesti (szakmailag jó hírű) iparosokat, kereskedőket, családostul. Akiket összeszedtek, ideiglenesen a Kossuth Lajos utcai Gourmand kávéház emeleti helyiségeiben szállásolták el. Azt a helyiséget használták az összeszedett áruk ideiglenes tárolására. Ott a raktárakból már begyűjtött szövetbálákon lehetett aludni. Majd a következő napon, a Falk Miksa utca 4. sz. házban, a zsidó lakásokba zsúfolva helyezték el a begyűjtött embereket. A lakásokban azután fotelokban, földre terített szőnyegeken és pokrócokon kellett aludni. A „beszállásolás” napja már feledésbe merült. Az azonban biztos, hogy a Margithíd felrobbantásának „eredményét” (november 4-én) e ház tetejéről lehetett megnézni.

A felnőtteket (szakembereket és családtagokat) reggelenként SS kísérettel munkára vitték. Teherautóra rakatták velük a raktárkészleteket. A feldolgozandó anyagokat műhelyekbe szállították, ahol felső ruházat (kabát, öltöny, női ruha), fehérnemű, cipő készült. Egy pékség is működött a szomszédos Személynök (ma Balassi Bálint) utcában, ahol kalácsot, mézeskalácsot és karácsonyfadíszeket készítettek nagy mennyiségben. Oda is a családtagok közül vittek segédmunkaerőt. A készterméket azután – a raktárakból és a műhelyekből – dunai uszályokba kellett bepakolni (és talán vagonokba is). Elszállítottak más begyűjtött élelmiszert is, burgonyát, hagymát, lisztet, cukrot, libát, kacsát és még ki tudja mi mindent.

Amint a Főváros ostroma elérte Pest belső területeit, a bombázások és az ágyútűz miatt már naphosszat (és persze éjszaka is) a pincében kellett tartózkodni, valamelyes védelmet keresve. Ott a rendeleteknek megfelelően a házban maradt keresztényektől elkülönítve helyezték el a zsidókat. A támadások szünetében fel lehetett menni az udvarra, ahonnan mindenki gyorsan visszaérhetett a pincehelyiségekbe. Az udvarból nyílt a házfelügyelő lakása is, aki jó pénzért megengedte, hogy konyhájában az asszonyok teát, levest esetleg más ételt főzzenek a németektől kapott alapanyagokból.

A munka fejében és nyilván a „munkavégző képesség” megőrzése céljából a családokat ellátták némi élelmiszerrel. Méghozzá olyasmivel, amit akkor már a város (nem gettóba zárt) civil lakossága is többnyire nélkülözött: kenyér, hús (baromfi is!), burgonya, zsír. A ház kapujában SS őrség állt, hogy a munkaerőt őrizzék, nehogy valaki eltűnjön. Ez egyébként azért sem volt „ártalmas”, mert a közeli (Szent István krt. 2. szám alatti) nyilas-házból a „testvérek” időnként megjelentek razziázni, miként a Lipótváros minden (védett) csillagos házában. Zajos szóváltásokra is sor került az őrök és a razziázók között. Egyszer-egyszer az őrök kihívták az SS készültséget is, hogy felülkerekedjenek.

Ennek a háznak a „lakói” szerencsésen megmenekültek, itt szabadultak fel. Ebben a szerencsében szerepe volt a ház kiváltságos helyzetének is. Amikor az SS különleges kommandói elhagyták Pestet, Wehrmacht őrséget állítottak a kapuba. Vélhetően arra számítottak, hogy rövidesen visszatérnek és folytathatják megkezdett tevékenységüket. Bár közvetlenül az SS katonák többsége sem kellemetlenkedett, a Wehrmacht emberei még a pincébe is lelátogattak barátságos beszélgetésre, hiszen a felnőttek jól beszéltek németül. Beszéltek a családjukról és háborús viszontagságaikról. Két nap multán – január 17-éről, 18-ára virradóan – ők is Budára távoztak. Késő este bejöttek „elköszönni” a pincébe, majd kora hajnalban géppisztolyos szovjet katonák jelentek meg, bujkáló németeket és fegyvert keresve. Azután, néhány nap elteltével, amikor a belső területeken csökkent a harci tevékenység, el lehetett hagyni a házat és felkeresni a régi lakóhelyet.