A II. Világháború, a német megszállás a nyilasuralom, valamint a háború befejezésével kapcsolatos egyes események már elmúlt és közelgő 60-ik évfordulói alkalmából az elfelejthetetlen momentumok között felidéződnek az emberben a megmenekülés pillanatai.
Az. 1942. januári délvidéki vérengzést követően, szüleink elvesztése után - számunkra már ez is egy megmenekülés volt - öcsém Szarvasi nagynénénkhez került, engem pedig a Budapesti rokonok vettek magukhoz. Apai nagybátyánk - akinek családjába én kerültem és aki egyben a gyámunk is lett - három fiával élt a pesti bérhaz egyik földszinti kétszobás lakásában. A legidősebb fiú ekkor már munkaszolgálatosként a II. Magyar Hadsereggel az orosz fronton volt és később - megszámlálhatatlan társával együtt - ott is vesztette életét. A másik két fiú az éppen időszerű kötelezettségeinek megfelelően hol munkaszolgálatban, hol a leventéknél teljesíttete a "haza iránti" kötelezettségeit, míg a szüIők egy - a lakásból nyíló - kis szatócs üzletet tartottak fent a folyamatosan változó létszámú - és most már velem is kibővüIő - család megélhetésének biztosítására.
Tovább...
Az 1944. március 19.-i német megszállás után az üzlet még egy ideig működött, majd a házat csillagos háznak jelölték ki és az üzletet is be kellett zárni. A házból sokan - akik nem vállalták a megbélyegzettséget - azonnal elköltöztek és sokkal többen - természetesen zsidók akik nem csillagos házban laktak és ezért el kellett hagyni eredeti lakhelyüket - eköltöztek oda ahol helyet találtak vagy ahova befogadták őket. Így költözött hozzánk a nagybátyám sógornője. A két unokabátyám ekkor már folyamatosan munkaszolgálatban volt és így a lakásban négyen laktunk.
A nyilas hatalomátvételt követően egy őszi napon - hat éves elmúltam ekkor - fegyveres nyilasok csengettek a zsidó lakásokba és közölték, hogy mindenki vegye magához legszükségesebb holmijait és a meghatározott időn belüI vonuljon a ház udvarára. A megadott határidő letelte után 50-60-an - öregek, fiatalabbak, gyerekek - gyűltünk össze kézicsomagjainkkal az udvaron. A nyilasok a magasföldszint kőpárkányaira könyökölve fogták ránk fegyvereiket s mi feltartott kezekkel álltunk és vártunk ...
A várakozás közben érkezett haza a ház egyik lakója Szíbenliszt Nándor nyugalmazott alezredes aki - mint ilyen - már állandóan civilben közlekedett és aki már évtizedek óta a ház lakója volt és az után is az maradt, hogy azt csillagos - zsidó - háznak jelölták ki. Értetlenül nézte a felfegyverzett nyilasokat és az udvaron feltartott kezekkel álló, menetkész csoportot. Az egyik nyilas hozzálépett, igazoltatta s miután meglátta kivel van dolga meglepve és nagy tisztelettel tovább engedte.
Az alezredes úr hang nélküI távozott harmadik emeleti lakásába és mi vártunk tovább ....
Nem sokkal később Szíbenliszt úr ismét megjelent. Ezúttal már teljes katonai díszben, összes kitüntetéseivel a mellén a nyilasokhoz lépett és az akció igazolására magyarázatot, írásos utasítás vagy parancs bemutatását kérte. A nyilasoknál ilyen nem volt és ezért magyarázkodni próbáltak amit Ő természetesen nem fogadott el és kiparancsolta őket az épületből, minket pedig visszaküldött a lakásainkba.
Hogy mitől is menekülhettünk meg azt akkor még csak sejthettük, a valóságot csak később tudhattuk meg ...
A gyermektelen Szíbenliszt házaspár - aki nekem akkor és a felszabadulás után még sokáig "alezredes bácsi" és Ilus néni volt - nem csak ez alkalommal hanem az egész vészkorszak alatt igyekezett segítséget nyújtani az üldözötteknek. Miután a rádiókat be kellett szolgáltatni tájékoztatást - és ezzel bíztatást is - adtak a legfrissebb hírekrőI, eseményekrőI, megengedték a lakásukban levő telefon használatát, mentették - a pincében elásták - a rájuk bízott értékeket és végig bátran, emberhez méltóan viselkedtek.
A felszabadulás után az 50-es években Ők is automatikusan a kitelepítendők listájára kerültek. A ház egykori zsidó lakossága ekkor írásos beadvánnyal fordult a politikai szervekhez és az előbbiekben leírtakra való tekintettel kérte a Szíbenliszt házaspár mentesítését. A kérésnek az illetékes szervek eleget is tettek és Szíbenliszték ezután évekig - talán halálukig is - a lakásukban maradtak.
Cselekedeteik alapjan rászolgáltak az elismerésre és arra, hogy az utókor emlékezetében megmaradjanak.
A történet azóta számtalanszor felidéződött a családban, az ismerősök és főleg a résztvevők között de leírására és közreadására - sajnos nagy késéssel - csak most került sor.
A VI. Eötvös utca 24. alatti csillagos ház egykori lakói közüI bizonyára még többen is élnek én azonban csak egy lakótársat találtam meg aki velem együtt részese volt a történteknek és éveken át Szíbenliszték szomszédja volt a Ill. emeleten. Fogas Józsefné (sz: Molnár Kató Budapest, 1136 Raoul Wallenberg u. 11.) is megerősíti az általam leírtakat.
Comments
A II. Világháború, a német megszállás a nyilasuralom, valamint a háború befejezésével kapcsolatos egyes események már elmúlt és közelgő 60-ik évfordulói alkalmából az elfelejthetetlen momentumok között felidéződnek az emberben a megmenekülés pillanatai.
Az. 1942. januári délvidéki vérengzést követően, szüleink elvesztése után - számunkra már ez is egy megmenekülés volt - öcsém Szarvasi nagynénénkhez került, engem pedig a Budapesti rokonok vettek magukhoz. Apai nagybátyánk - akinek családjába én kerültem és aki egyben a gyámunk is lett - három fiával élt a pesti bérhaz egyik földszinti kétszobás lakásában. A legidősebb fiú ekkor már munkaszolgálatosként a II. Magyar Hadsereggel az orosz fronton volt és később -
megszámlálhatatlan társával együtt - ott is vesztette életét. A másik két fiú az éppen időszerű kötelezettségeinek megfelelően hol munkaszolgálatban, hol a leventéknél teljesíttete a "haza iránti" kötelezettségeit, míg a szüIők egy - a lakásból nyíló - kis szatócs üzletet tartottak fent a folyamatosan változó létszámú - és most már velem is kibővüIő - család megélhetésének biztosítására.
Az 1944. március 19.-i német megszállás után az üzlet még egy ideig működött, majd a házat csillagos háznak jelölték ki és az üzletet is be kellett zárni. A házból sokan - akik nem vállalták a megbélyegzettséget - azonnal elköltöztek és sokkal többen - természetesen zsidók akik nem csillagos házban laktak és ezért el kellett hagyni eredeti lakhelyüket - eköltöztek oda ahol helyet találtak vagy ahova befogadták őket. Így költözött hozzánk a nagybátyám sógornője. A két unokabátyám ekkor már folyamatosan munkaszolgálatban volt és így a lakásban négyen laktunk.
A nyilas hatalomátvételt követően egy őszi napon - hat éves elmúltam ekkor - fegyveres nyilasok csengettek a zsidó lakásokba és közölték, hogy mindenki vegye magához legszükségesebb holmijait és a meghatározott időn belüI vonuljon a ház udvarára. A megadott határidő letelte után 50-60-an - öregek, fiatalabbak, gyerekek - gyűltünk össze kézicsomagjainkkal az udvaron. A nyilasok a magasföldszint kőpárkányaira könyökölve fogták ránk fegyvereiket s mi feltartott kezekkel álltunk és vártunk ...
A várakozás közben érkezett haza a ház egyik lakója Szíbenliszt Nándor nyugalmazott alezredes aki - mint ilyen - már állandóan civilben közlekedett és aki már évtizedek óta a ház lakója volt és az után is az maradt, hogy azt csillagos - zsidó - háznak jelölták ki. Értetlenül nézte a felfegyverzett nyilasokat és az udvaron feltartott kezekkel álló, menetkész csoportot. Az egyik nyilas hozzálépett, igazoltatta s miután meglátta kivel van dolga meglepve és nagy tisztelettel tovább engedte.
Az alezredes úr hang nélküI távozott harmadik emeleti lakásába és mi vártunk tovább ....
Nem sokkal később Szíbenliszt úr ismét megjelent. Ezúttal már teljes katonai díszben, összes kitüntetéseivel a mellén a nyilasokhoz lépett és az akció igazolására magyarázatot, írásos utasítás vagy parancs bemutatását kérte. A nyilasoknál ilyen nem volt és ezért magyarázkodni próbáltak amit Ő természetesen nem fogadott el és kiparancsolta őket az épületből, minket pedig visszaküldött a lakásainkba.
Hogy mitől is menekülhettünk meg azt akkor még csak sejthettük, a valóságot csak később tudhattuk meg ...
A gyermektelen Szíbenliszt házaspár - aki nekem akkor és a felszabadulás után még sokáig "alezredes bácsi" és Ilus néni volt - nem csak ez alkalommal hanem az egész vészkorszak alatt igyekezett segítséget nyújtani az üldözötteknek. Miután a rádiókat be kellett szolgáltatni tájékoztatást - és ezzel bíztatást is - adtak a legfrissebb hírekrőI, eseményekrőI, megengedték a lakásukban levő telefon használatát, mentették - a pincében elásták - a rájuk bízott értékeket és végig bátran, emberhez méltóan viselkedtek.
A felszabadulás után az 50-es években Ők is automatikusan a kitelepítendők listájára kerültek. A ház egykori zsidó lakossága ekkor írásos beadvánnyal fordult a politikai szervekhez és az előbbiekben leírtakra való tekintettel kérte a Szíbenliszt házaspár mentesítését. A kérésnek az illetékes szervek eleget is tettek és Szíbenliszték ezután évekig - talán halálukig is - a lakásukban maradtak.
Cselekedeteik alapjan rászolgáltak az elismerésre és arra, hogy az utókor emlékezetében megmaradjanak.
A történet azóta számtalanszor felidéződött a családban, az ismerősök és főleg a résztvevők között de leírására és közreadására - sajnos nagy késéssel - csak most került sor.
A VI. Eötvös utca 24. alatti csillagos ház egykori lakói közüI bizonyára még többen is élnek én azonban csak egy lakótársat találtam meg aki velem együtt részese volt a történteknek és éveken át Szíbenliszték szomszédja volt a Ill. emeleten. Fogas Józsefné (sz: Molnár Kató Budapest, 1136 Raoul Wallenberg u. 11.) is megerősíti az általam leírtakat.
Budapest, 2005. aprilis.