VIII. kerület, Népszínház utca 31.

Ismeri a ház történetét? Mesélje el!

Comments

2014. February 05., Wednesday

1944. áprilisától édesanyám a Bp. VIII. ker. Népszínház u.31.sz. alatti csillagos házból ment szülni.

1944. május 13-án születtem Budapesten. Édesanyám (…) a Bp. VIII.ker. Alföldi u-i kórházban szült engem, és amíg élt, sokszor mesélte, hogy a zsidó anyák csak cikóriából főzött pótkávét kaptak, míg a nem zsidók jó ellátást és tejeskávét ihattak. Anyám mesélte, hogy a nővérek mindenkinek mutogattak, hogy milyen szép gyerek vagyok, csak az a kár, hogy zsidó. Anyámnak terhesen is bujkálni kellett, apám ugyan nem volt zsidó, de az akkori törvények értelmében nem vehette feleségül. Amikor a kórházból kijöttünk az apám szüleihez mentünk volna, de azok féltek és inkább kiutasítottak bennünket, így azután szegény anyám nem mert vissza menni véglegesen velem a csillagos házba, hanem a szovjetek beérkezéséig bujkáltunk.

Tovább...

Bujkálás közben látta anyám, ahogy a nyilasok a zsidókat kisérték a Dunához, ahol bele is lőtték őket. A tömegben ott volt a nagynénje is, akit meg akart szólítani, de szerencsére a szája elé tette a kezét és leintette, hogy hallgasson, nehogy őt is elvigyék.

Szeretném még megemlíteni, hogy az hogy zsidó vagyok még a mai napig is titkolnom kell, mert nem tudjuk, hogy ebben az országban mikor kerül sor ismét az összeírásra. 1990-ig  nekünk titkolni kellett a származásunkat, mert  itt az MSZMP-ben is nagyon sok antiszemita volt, 1990 után sem sokat változott a helyzet. Manapság pedig a FIDESZ történelem hamisítása, valamint a Jobbik antiszemitizmusa okot ad a félelemre.

A FIDESZ kettős beszédet folytat, mert Horthy-t dicsőíti és mentegeti, közben szobrokat, tereket, utcákat neveznek el róla. Ma olvastam először azt, hogy a csillagos házakról megjelent az ismertetés és örülök annak, hogy bátran szembefordulnak a FIDESZ álságos politikájával.

Üdvözlettel egy túlélő.