Ebben a házban (akkor Vilmos császár út 6.) lakott gépészmérnök nagyapám a családjával. 44 október végén a nyilasok megjelentek, hogy elhurcolják az itt lakó zsidókat. Nagyanyámat és a lányát a Szabadság téri református templomban bujtatta akkor Viktor János református lelkész (ott ahol, a történelem iróniája, most Horthy szobrot avattak), így menekültek meg, nagyapám azonban a lakásban volt. A nyilasok nem tudták, hogy ott van, és már távozóban voltak, amikor a házmester szólt nekik, hogy 'Van ott fent még egy, nehogy elfelejtsék!'. Így lett elhurcolva, először az óbudai téglagyárba, és aztán Kőszeg környékére, ahol aztán nyoma veszett. A háború után nagyanyám és gyerekei visszatértek, és az ötvenes évek végéig itt laktak.
Comments