Az ötödik emeleten lévő műteremben (külső felirat: Nádor udvar) 1944 márciusáig-júniusáig biztosan óvoda működött, amelynek vezetője unokanővérem, Somló Ágnes volt. Amikor csillagos ház lett, Ágnes és anyja, Somló Gézáné Strelisky Anna, az utóbbinak húga, Strelisky Irén, (apám nővérei), továbbá a Strelisky család, a munkaszolgálatos Strelisky József, anyám, szül. Landauer Valéria és én, Strelisky János (akkor 7 éves) költöztünk be a nagy alapterületű, tetőablakokkal, erkéllyel rendelkező műterembe.
Tovább...
Itt laktunk addig, amíg a nyilasok a puccsuk után ki nem telepítettek minket onnan. Mintha néhány lakásban ott maradtak volna az addig is ott lakó "árják". Csak két további személyre emlékszem: a csinos fiatal Göndör Tesszára, és egyetlen V. emeleti szomszédunkra (Margit nénire), akinek a segítségével a nyilas puccs után 24 órát rejtőztünk a padláson apámmal, aki éppen az előző napokban kapott kimenőt. Emlékszem a tetőablakon beáradó holdfényben átolvasott éjszakákra (ha éppen nem bombáztak), meg arra a reggelre, amikor a járda szigeteken, járdákon mindenütt az "Imrédy zsidó!" felirat virított, továbbá a Margit híd felrobbantása után sebesen felhúzott palánkra, arra, amikor kis csomaggal kihajtottak minket a Szt. István parkba. Azután már nem engedtek minket vissza. Nénéimet-unokanővéremet Ravensbrückbe deportálták (megölték őket), én a Nemzetközi Vöröskereszt Gyermekotthonba kerültem, anyám az Óbudai Téglagyárból a Pestre vissza irányított "védlevelesek" csoportjával visszamenekült. A város ostromakor a tetőablakok beszakadtak, a bútorokon állt a hó.
Comments
Az ötödik emeleten lévő műteremben (külső felirat: Nádor udvar) 1944 márciusáig-júniusáig biztosan óvoda működött, amelynek vezetője unokanővérem, Somló Ágnes volt. Amikor csillagos ház lett, Ágnes és anyja, Somló Gézáné Strelisky Anna, az utóbbinak húga, Strelisky Irén, (apám nővérei), továbbá a Strelisky család, a munkaszolgálatos Strelisky József, anyám, szül. Landauer Valéria és én, Strelisky János (akkor 7 éves) költöztünk be a nagy alapterületű, tetőablakokkal, erkéllyel rendelkező műterembe.
Itt laktunk addig, amíg a nyilasok a puccsuk után ki nem telepítettek minket onnan. Mintha néhány lakásban ott maradtak volna az addig is ott lakó "árják". Csak két további személyre emlékszem: a csinos fiatal Göndör Tesszára, és egyetlen V. emeleti szomszédunkra (Margit nénire), akinek a segítségével a nyilas puccs után 24 órát rejtőztünk a padláson apámmal, aki éppen az előző napokban kapott kimenőt. Emlékszem a tetőablakon beáradó holdfényben átolvasott éjszakákra (ha éppen nem bombáztak), meg arra a reggelre, amikor a járda szigeteken, járdákon mindenütt az "Imrédy zsidó!" felirat virított, továbbá a Margit híd felrobbantása után sebesen felhúzott palánkra, arra, amikor kis csomaggal kihajtottak minket a Szt. István parkba. Azután már nem engedtek minket vissza. Nénéimet-unokanővéremet Ravensbrückbe deportálták (megölték őket), én a Nemzetközi Vöröskereszt Gyermekotthonba kerültem, anyám az Óbudai Téglagyárból a Pestre vissza irányított "védlevelesek" csoportjával visszamenekült. A város ostromakor a tetőablakok beszakadtak, a bútorokon állt a hó.