A VIII. kerületi Dugonics utcában egykor állt belső udvaros házat Miklós (Weisz) Sándor 1926. május 8-án vásárolta meg. Nem sokkal korábban a numerus clausus miatt kikerült állásából, addig a Ganz gyár könyvelőjeként dolgozott, de a szakmájának megfelelő pozícióba a diszkrimináló törvények miatt már nem tudott elhelyezkedni.
Tovább...
A rokonság konzervesként, élelmiszertermelő kisiparosként (főként savanyú káposzta, paprika, üveges sűrített paradicsom eltevésével és üzletek részére történő eladásával) kereste meg a kenyerét, így Sándor is errefelé fordult. A ház kedvező fekvése és az udvaron lévő helyiségek pontosan megfeleltek az ipar folytatásához szükséges feltételeknek. Az udvaron található volt három kisebb melléképület is, egy istálló, amelyben két lovat tartottak és volt két pince is.
Az ingatlant dollár alapú jelzáloggal vásárolta meg Sándor, aki sok éven át havonta pengőben törlesztette tartozását. A hitel teljesítése végül az ingatlan valós értékének többszörösére rúgott, ám másképp nem tudtak volna hozzájutni megfelelő adottságú és elhelyezkedésű ingatlanhoz, ugyanis a Teleki téri piacon is volt egy árusító standjuk, és az áruszállítás miatt ez az ingatlan sok szempontból előnyös volt.
A házban a háború kitöréséig Sándor, felesége Antónia és az 1928-ban született lányuk, Gabriella élt. 1941-ben rendeletileg elvették Sándor árusítási jogát és lovait, majd 1942-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan néhány hónap múlva visszatért. A németek bevonulását követően 1944 nyár elején kijelölték a csillagos házakat. Azt, hogy pontosan milyen okból történt a ház kiválasztása, nem tudni, bár vélhetően a tulajdonosok zsidó származása okként szolgálhatott. A zsidók kötelező csillagos házba költöztetése miatt ebbe a házba is több ember költözött be: többek közt Sándor egyik testvérének a családja Fótról (pontosabban Sándor sógornője a két gyerekével, mivel Sándor testvére, József munkaszolgálatos volt). Az utcából is költöztettek zsidókat ebbe a házba: 3 főt (a Szabolcs megyéből származó, de már Pesten élő Grószné Helént, 4 éves kislányát, Marikát és Helén húgát, Gizellát). Továbbá a házba költözött Sándor egy másik testvérének, Tibornak a felesége is.
A férfiak többségében munkaszolgálaton voltak, ezért leginkább nők és gyerekek költöztek a házba. 1944 októberében a nyilasok összeszedték a zsidó férfiakat a környékről. Sándort elvitték, és Vecsés közelében egy erdőbe terelték. Sokukat ott kivégezték, de Sándornak sikerült megmenekülnie. Betegen visszaszökött Pestre, és egy ideig a Bethlen utcában bujdosott egy ismerősénél. A Dugonics utcai házba 1944 karácsonyán, december 24-én jött vissza, és itt bujdosott tovább, leginkább a pincékben, amíg a városnak ez a része 1945 január 13-án fel nem szabadult.
A házban élt még ekkor Sándor egy lánytestvére, Mariska is, aki a háború vége előtt néhány héttel, 1945-ben súlyosan megbetegedett, és a házban halt meg. Semmilyen ellátásra nem számíthatott, ezért gyógyulásra esélye nem volt.
A házfelügyeletet egy egyedülálló keresztény nő látta el, Lauchs Annának hívták. Bár a házfelügyelők sok esetben szigorúak voltak a csillagos házakban, itt a ház lakói és a felügyelő közt jó viszony alakult ki. A kinevezett házfelügyelőt ugyanis Sándor felesége, Antónia, a háború előtti időkből is jól ismerte, és korábban is jó kapcsolatot ápoltak.
A háborút követően, az eredeti tulajdonosok halála után az udvaron álló üres épületekbe 1946-ban egy-egy családot költöztettek, habár azok olyan rossz állapotba kerültek, hogy végül csak egy család maradt ott, ám a ’70-es években ők is elköltöztek, mert az épületek ottlakásra alkalmatlanná váltak.
Comments
A VIII. kerületi Dugonics utcában egykor állt belső udvaros házat Miklós (Weisz) Sándor 1926. május 8-án vásárolta meg. Nem sokkal korábban a numerus clausus miatt kikerült állásából, addig a Ganz gyár könyvelőjeként dolgozott, de a szakmájának megfelelő pozícióba a diszkrimináló törvények miatt már nem tudott elhelyezkedni.
A rokonság konzervesként, élelmiszertermelő kisiparosként (főként savanyú káposzta, paprika, üveges sűrített paradicsom eltevésével és üzletek részére történő eladásával) kereste meg a kenyerét, így Sándor is errefelé fordult. A ház kedvező fekvése és az udvaron lévő helyiségek pontosan megfeleltek az ipar folytatásához szükséges feltételeknek. Az udvaron található volt három kisebb melléképület is, egy istálló, amelyben két lovat tartottak és volt két pince is.
Az ingatlant dollár alapú jelzáloggal vásárolta meg Sándor, aki sok éven át havonta pengőben törlesztette tartozását. A hitel teljesítése végül az ingatlan valós értékének többszörösére rúgott, ám másképp nem tudtak volna hozzájutni megfelelő adottságú és elhelyezkedésű ingatlanhoz, ugyanis a Teleki téri piacon is volt egy árusító standjuk, és az áruszállítás miatt ez az ingatlan sok szempontból előnyös volt.
A házban a háború kitöréséig Sándor, felesége Antónia és az 1928-ban született lányuk, Gabriella élt. 1941-ben rendeletileg elvették Sándor árusítási jogát és lovait, majd 1942-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan néhány hónap múlva visszatért. A németek bevonulását követően 1944 nyár elején kijelölték a csillagos házakat. Azt, hogy pontosan milyen okból történt a ház kiválasztása, nem tudni, bár vélhetően a tulajdonosok zsidó származása okként szolgálhatott. A zsidók kötelező csillagos házba költöztetése miatt ebbe a házba is több ember költözött be: többek közt Sándor egyik testvérének a családja Fótról (pontosabban Sándor sógornője a két gyerekével, mivel Sándor testvére, József munkaszolgálatos volt). Az utcából is költöztettek zsidókat ebbe a házba: 3 főt (a Szabolcs megyéből származó, de már Pesten élő Grószné Helént, 4 éves kislányát, Marikát és Helén húgát, Gizellát). Továbbá a házba költözött Sándor egy másik testvérének, Tibornak a felesége is.
A férfiak többségében munkaszolgálaton voltak, ezért leginkább nők és gyerekek költöztek a házba. 1944 októberében a nyilasok összeszedték a zsidó férfiakat a környékről. Sándort elvitték, és Vecsés közelében egy erdőbe terelték. Sokukat ott kivégezték, de Sándornak sikerült megmenekülnie. Betegen visszaszökött Pestre, és egy ideig a Bethlen utcában bujdosott egy ismerősénél. A Dugonics utcai házba 1944 karácsonyán, december 24-én jött vissza, és itt bujdosott tovább, leginkább a pincékben, amíg a városnak ez a része 1945 január 13-án fel nem szabadult.
A házban élt még ekkor Sándor egy lánytestvére, Mariska is, aki a háború vége előtt néhány héttel, 1945-ben súlyosan megbetegedett, és a házban halt meg. Semmilyen ellátásra nem számíthatott, ezért gyógyulásra esélye nem volt.
A házfelügyeletet egy egyedülálló keresztény nő látta el, Lauchs Annának hívták. Bár a házfelügyelők sok esetben szigorúak voltak a csillagos házakban, itt a ház lakói és a felügyelő közt jó viszony alakult ki. A kinevezett házfelügyelőt ugyanis Sándor felesége, Antónia, a háború előtti időkből is jól ismerte, és korábban is jó kapcsolatot ápoltak.
A háborút követően, az eredeti tulajdonosok halála után az udvaron álló üres épületekbe 1946-ban egy-egy családot költöztettek, habár azok olyan rossz állapotba kerültek, hogy végül csak egy család maradt ott, ám a ’70-es években ők is elköltöztek, mert az épületek ottlakásra alkalmatlanná váltak.
Sándor életéről az alábbi weboldalon többet olvashat, és több mint egy tucat korabeli dokumentumot találhat: http://rabbi.zsinagoga.net/2014/01/26/16-teny-es-kep-egy-polgarosodott-m...